Szép magyar beszéd verseny

Január 22-én volt a magyar kultúra napja. Azért választották ezt a napot, mert Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon pontosan 200 éve fejezte be a Himnusz című költeményét. Erkel Ferenc gyönyörű zenét komponált a költeményhez. Így él együtt minden magyar ember szívében a vers és a dal. Az alsós munkaközösség immár 18. alkalommal hívta a … Olvass tovább

Sakkozott az Ötös-csapat!!

Akikre – ismét – büszkék lehetünk! Ma került megrendezésre Egerben a sakk diákolimpia Heves megyei fordulója, ahol iskolánkat Gulyás Hanna, Nagy-Varga Júlia, Tóth Sebestyén és Nagy-Varga Mátyás képviselte. Mind a négy gyerkőc egyéni versenyben indult, 7 mérkőzést játszottak a nap folyamán. Gulyás Hanna I. korcsoportban a lányok között megyei V. helyezett, Nagy-Varga Júlia II. korcsoportban … Olvass tovább

Matekosok sikere!

ár az eredményt már korábban is tudtuk, a fotó mégis csak most készült el, mert a jutalmakat múlt pénteken lehetett átvenni. A képeken a Bolyai Matematika Csapatverseny megyei 5. helyezett, díjazott csapata (Bujdosó Botond Antal, Horváth Tamás Máté, Varga Benedek, Varga Levente), valamint a lányok csapata (Hordós Hanna Gerda, Menczel Luca, Tóth Ninetta), akik megyei … Olvass tovább

Kakaó Party az Ötösben!

Ismét, mint már évek óta előadással, meglepetéssel, játékkal és finom kakaóval vártuk az óvodásokat! Az idei hagyományos Kakaópartyn is jól érezték magukat a város nagycsoportos óvodásai,hiszen minden matrózunk a kapitánnyal az élen azon ügyeskedett, hogy a megszokott színvonalú, fergeteges, vidám party kerekedjen, melyen a kicsik betekinthettek iskolánk közösségformáló létébe. Volt itt minden, mi szem szájnak … Olvass tovább

Bá-á-rány Boldizsárral játszottunk!

Az Ady Endre Városi Könyvtár Szabó Magda műve alapján Bárány Boldizsár-játékot hirdetett alsó tagozatosoknak. Iskolánkból 25 kisdiák vett részt a kihívásban, és vehettek át jutalmat. A gyerekek öröme és sikere mégérte a fáradozást! Köszönjük az alsó tagozatos tanító nénik támogató munkáját!  

Ajándék kirándulás!

A Roma Kisebségi Önkormányzat ajándék kirándulásra vitte a rászoruló gyermekeket. Hazánk fővárosa volt az utazás célja, ahol megtekintették a Terror Háza Múzeum kiállítását, sétáltak a Hősök terén, a Lizsében, ebédeltek a McDonald’s-ban, megnézték a Fővárosi Állat- és Növénykert lakóit.Nagy élmény volt! – mondták a gyerekek! – Jövőre is szívesen mennénk!  

Gratulálunk, Gergő!!

A Langwest Országos Tehetségkutató Angol Tanulmányi Verseny még az előző tanévben kezdődött el. Az írásbeli fordulóból a 10 legjobb jutott tovább, a hallott szövegértés és a szóbeli vizsga csak később következett. György Gergő Márk 8.a osztályos tanulónk 3. helyezést ért el ezen az országos megmérettetésen, ami egyben sikeres alapfokú, B1-es szóbeli nyelvvizsgát is jelent a … Olvass tovább

Nyertünk!!

Az első Hatvani sportcsarnok kupán az Ötös Suli csapatai kiválóan szerepeltek. A fiú csapat szivacskézilabdában első helyezést ért el. A fiú labdarúgó csapat is fantasztikus teljesítményt nyújtott. Köszönet a gyerekeknek, továbbá Valló Krisztina és Monori Géza felkészítőknek.

Olvasni jó!

Az Ady Endre Városi könyvtár Pásztohy Anna könyvjátékában az 1.b osztályos tanulók nagy örömmel és kedvvel neveztek be. A díjkiosztón maga az írónő adta át a díjakat a gyerekeknek. Agócs Bianka 1. helyezett,Fülöp Zsófia 2. helyezett ésTóth Sebestyén 3. helyezett lett a városi versenyen. Az írónő saját maga dedikálta a jutalom könyveket a gyerekeknek. A … Olvass tovább

Virágaink

Hatvan Város Önkormányzata által meghirdetett origami papírvirág készítő versenyen iskolánk rendkívül eredményesen szerepelt. A 3. a osztály 3. helyezést, az 1.a osztály 1. helyezést, ért el, a 6.osztály különdíjat kapott. Hálás köszönet a készítőknek. Kecskemétiné Grécs Anna rajztanár a felső tagozat virágjainak készítője a gyerekekkel, továbbá alsó tagozaton a gyerekek segítői Kis Ágnes, Juhász Mária, … Olvass tovább

Családi nap

vek óta nagy lelkesedéssel, komoly munkával telnek a Családi napok. Szorgalmas kezek által épül, szépül az iskola virágoskertje, az udvari bútorok, a homokozó. Szépen metszve a fák és bokrok. A nagy munka eredményét naponta élvezik a gyermekek! Sikeres családi nap volt ismét az Ötös Suliban. Köszönjük szépen a sok szülői segítséget, gyönyörű virágos, rendezett lett … Olvass tovább

Nóri és a víz

A Heves Megyei Vízmű Zrt. rajzpályázatán, korcsoportjában 2. helyezést ért el Kondella Nóra 2.b osztályos tanuló. Felkészítője Juhász Mária tanító néni. Szívből gratulálunk!