Szép Magyar Beszéd verseny az Ötösben

2018. január 23-án immáron 15. alkalommal rendezte meg a Hatvani 5. Számú Általános Iskola a 2-4. évfolyamos diákok számára a Szép Magyar Beszéd versenyt a Magyar Kultúra Napjára emlékezve.

Bár a versenyen a prózai szövegeké volt a főszerep, más művészeti ágak is képviseltették magukat: a verseny előtt Sebők Tímea tanárnő vezetésével az iskola néptánccsoportja gondoskodott az oldott hangulatról míg az Ötös Galériában Prof. Dr. Tóth Csaba madaras fényképeit is megcsodálhatták vendégeink. A kötelező műveket pedig Schmidt Egon író, ornitológus természetleírásaiból válogatta Némethné Deák Krisztina tanítónő, a verseny szervezője.

Kutalik Márta intézményvezető asszony az Ötös hagyományaihoz híven nemcsak bemutatta Schmidt Egon munkásságát, de kérdéseket is tett fel a közönségnek. A jól válaszoló gyermekek apró ajándékokat kaptak.

A szünetben teával és gyümölccsel láttuk vendégül a versenyzőket, akik megtekinthették a Sasváriné Erdélyi Brigitta és Némethné Deák Krisztina tanárnők által szervezett kiállítást, melynek megvalósításában Zólyomi Ramóna, Simonné Kecskeméti Anna és Marton Éva is részt vett.
A háromfős zsűri nevében a zsűri elnöke Kassa Andrásné, a hatvani Ady Endre Könyvtár gyerekkönyvtárának vezetője elmondta, a tanulók jól felkészültek a versenyre, a magukkal hozott és a helyben kapott szövegek felolvasása között csak csekély egyéni eltérések voltak.

A zsűri tagjai: Kassa Andrásné mellett Hargitai Katalin, iskolánk volt igazgatója és Pápainé Rados Mária logopédus voltak. Nagy szeretettel adták át a megmérettetésen résztvevőknek az emléklapot és az ajándék tollakat.

A nyertesek az oklevelek mellett könyvjutalomban részesültek.

Iskolánk köszöni minden versenyzőnek, az őket felkészítő pedagógusoknak, szülőknek, nagyszülőknek a részvételt és a segítséget!

A XV. Szép Magyar Beszéd Verseny helyezettjei
 

2. osztály
l.
Rácz Rebeka
Hatvani Kodály Zoltán Értékk. és Képességfejl. Ált. Iskola
ll.
Varga-Goravecz Boróka
Hatvani Kodály Zoltán Értékk. és Képességfejl. Ált. Iskola
lll.
Bognár Csenge
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
lll.
Seres Borbála
Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola
3.osztály
l.
Varga Tímea
Hatvani Szent István Ált. Iskola
ll.
Vudi Csenge
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
lll.
Pecze Dániel
Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola
4. osztály
l.
Dányi Petra
Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola
l.
Vígh Roberta Arabella
Hatvani 5. Számú Általános Iskola
ll.
Güray Csenge Aylin
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
lll.
Nagy Rebeka
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
lll.
Rozgonyi Hanna
Hatvani Szent István Általános

 

Címkék: