Mesék

Mara a kalandozó méhecske

Mara egy Tisza parti kis méh kasban lakot családjával. Nagy családja volt, három testvére és szülei, ő volt a leg idősebb. Egyszer egy szép tavaszi napon mikor Mara a testvéreivel játszott a Tisza habja egyre feljebb és feljebb jött. Éjjel miközben aludtak a víz elöntötte a kis méhkast, a család menekült a szép kis lakásból, de a lakás teljesen elázott. Mara azt mondta szüleinek, hogy maradjanak itt, majd ő keres egy új szép kis házikót maguknak.

Mara útra kelt és kedvenc csemegéjéből, a pollenből is vitt magával. Virágról, virágra szállt, míg el nem érte a kis méh iskolát. Egy pillanatra megállt, és benézett, mert nyári iskola volt, és bizony kíváncsi volt kiül ott még nyáron is. Mara legjobb barátja volt ott, Zalán a kis méh fiú. A kis méh lány meg várt, amíg vége nem lesz a pollenszedő órának. Zalán meglátta barátját és meg is kérdezte, hogy ő mit keres itt:

• Hát te meg mit keresel itt?- kérdezte a Zalán.

• Elárasztotta a Tisza kedves kis otthonunkat.-feleli bátran a kis méhecske.

• Hát a családod hol van?- érdeklődött a kis méh fiú.

• Csak én vagyok egyedül a családom otthon hagytam, hogy szedjék össze a megmaradt holmijukat, én meg eljöttem, hogy új lakást keressek.

• Remek-felelte Zalán. – Én is veled megyek.

Így már ketten kalandoztak a hatalmas Tisza parton.

Egy idő után rájuk esteledett, felverték a kis sátrukat és tüzet raktak. Tűzön sütött pollent ettek, elaludtak és sok szép dologról álmodtak. Reggel hangos ciripelésre ébredtek, tücsök Tihamér volt az:

• Hová-hová kis méhecskék?- kérdezi Tihamér

• Körbe járjuk a Tiszát és új házikót keresünk- felelték.

• Az izgalmas lehet, de én csak azt szerettem volna mondani, hogy rendeznek egy versenyt és gondoltam ti is ki szeretnétek próbálni.

• Köszönjük Tihamér a hírt, még meglátjuk, de mi most nagyon sietünk- szépen elköszöntek és tovább álltak.

Gondolták megnézik mi lehet a fődíj, a fődíj 500.000 méz korona volt. Jelentkeztek a versenyre, mint a kis méhek csapata. Kaptak egy szép kék kis zászlót, amin rajta állt a csapat neve, és egy tábort is kaptak. Itt tudtak fel készülni a másnapi első verseny számra, ami a váltó verseny volt. Reggel jól belaktak és el kezdtek készülni a váltóversenyre. Reggel kilenckor már a rajtnál kellett lenni. Kilenc csapat állt a rajtnál: a hangya csapat, a ganajtúró csapat, a cserebogár csapat, katicabogár csapat, a szúnyog csapat, a pillangó csapat, a légy csapat és természetesen az ő kis csapatuk. A bíró megfújta a levél dudát és kezdődött a váltó verseny. A kis méhecskék nagyon jól haladtak, Zalán csak úgy kapkodta a labdát, átvágott a szlalomon majd ledobta az almákat a helyéről. Mara egy kicsit nehezebben haladt, de ő is ügyesen végigment. A második helyezettek lettek, nagyon örültek és várták a következő napi virág kidobós meccset, mert ők nagyon jók voltak ebben a játékban.

Másnap a méhecskék boldogan álltak ki a játék mezőre, de egy kicsit bánatosak is voltak, mivel a ganajtúrók ki estek a játékból. Megint meghallatszott a levél duda, és a virág labdák már repültek is. Mindenki nagyon igyekezett, hogy a játékban a legjobb legyen. Mikor vége lett a játéknak a kis méhek első helyezetek lettek. Visszamentek a táborhelyre és elkezdtek készülni a pollen focira.

A következő nap már csak hatan voltak versenyben, mert az előző napon a cserebogarak estek ki. A fociba nem nagyon voltak jók, de ez nem érdekelte őket. Nagyon ügyesek voltak, és harmadik helyezettek lettek. Ezen a játékon a hangyák csapata kapott ki ezért kiestek, de nagyon vártak a holnapi futásra.

Egy kicsit féltek a futástól, mert ők jobban csak repülni szoktak de így is a második helyen végezték szegény katicabogarak estek ki. Várták a holnapi labirintusos játékot.

Elérkezett a nagy nap, a labirintus játékot megnyerték a méhecskék.

Az összesített játékban megnyerték a fődíjat, így tudtak maguknak venni egy tataros kis házikót, ahová biztonsággal be tudtak költözni a családdal.

Itt a vége fuss el véle!

Írta: Buborék Hanna

Hatvani 5. Számú Általános Iskola

 

Bíborka

 

A szivárvány

Hol volt, hol nem volt, hetedhét határon is túl, messze, messze, valahol az Óriás-hegy lábánál élt egy öregapó kis kedvencével.

Egy szép májusi napon öregapó Zsömle kutyájával erdei sétára indult.

Az erdei tisztáson lovak legelésztek, tücskök, bogarak muzsikáltak.

Egyszer csak Zsömle vakkantott, mintha csak azt mondta volna:

• Megállj! Elkaplak!

E-közben vidáman csóválta a farkát.

• Hagyd abba! Ez egy gyönyörű pillangó, aki csak a munkáját végzi. Varázslatos tündérport szór virágról-virágra.

Azért ilyen szépek a virágok, mert a csodaszép pillangók beporozzák és tovább szállnak a következőre.

Nézd csak Zsömle, olyan, mint egy pillangó tánc! – magyarázta öregapó.

Zsömle csak elámult, majd elkezdett körbe-körbe szaladgálni.

Az öregapó felkiáltott:

• Gyerünk haza, mindjárt esni fog az eső! – sürgette Zsömlét.

De Zsömle nem hagyta abba. Hamarosan el is eredt az eső és gyorsan egy nagy fa alá húzódtak.

Öregapó dühös lett, de hamar megbékélt, amikor az égre pillantva meglátta a gyönyörű színekben pompázó szivárványt.

A pillangó odarepült egy erdei virághoz és kérte őt:

• Kérlek, nyisd ki a kelyhedet, hadd húzódjak meg az eső elől!

A virág kinyitotta a kelyhét és a pillangó megbújt benne.

Zsömle kutyusnak bűntudata volt, mert nem hallgatott a gazdájára, ezért elkezdett kutya nyelven énekelni.

• Süss fel nap, fényes nap,

a virágok alatt, pillangóim megfagynak!

Csodák csodájára az eső elállt és verőfényes napsütés áradt mindenhova.

Ekkor a pillangó újra táncba kezdett. Öregapó és Zsömle boldogan figyelték az önfeledt, jókedvű keringőt.

Hatvani 5. Számú Általános Iskola Iványos Botond 2.a

 

Ákó a mérnök méhecske

Egyszer volt, hol nem volt, az illatos mező mellett, a virágzó akácerdő szélén élt egy kis méh, akit úgy hívtak, hogy Ákos. Ahogy teltek múltak az évek a kis méh cseperedett, okosodott, ügyesedett. Folyton az öreg méheket figyelte munka közben, mindenről kérdezgette őket, nagyon sokat tanult tőlük.

S ahogy nagyobb lett, elhatározta, hogy ő mérnök lesz. Kiskorában sokat csúfolták ezért az iskolában.

• Ákos, mákos, ceruzája táncos! Ákos, mákos tervező lesz már most!

Még a többiek önfeledten fociztak, rúgták a bőrt jókedvűen, a mi Ákosunk csak rajzolt és tervezett. Folyton-folyvást az ötletein dolgozott, mint:

• milyen az energiatakarékos kaptár,

• milyen legyen a méhgyerekek modern osztályterme,

• hogy készüljön az okosraktár az ételek tárolásához.

Sziporkázott és körzővel, vonalzóval tervezte a pompás dolgokat a kaptár megreformálásának érdekében.

Ákos méhnek volt két nagyon jó barátja, akik sokat faggatták a terveiről, mindig meghallgatták ötleteit, de a többi méhgyerek rá sem hederített a terveire, sőt inkább sokat csúfolták.

• Nem is hasznos a te munkád, hiszen reggeltől estig csak rajzolsz! – gúnyolták.

• Mi értelme a sok rajzolásnak a végén még elkopik az ujjad! – harsogták.

• Sajnos még focizni sem tudsz!

Beköszöntött a tavasz, és a fecskék visszajöttek a forró Afrikából. A méhek is felébredtek hosszú téli álmukból, és rögvest hozzákezdtek a kaptár kijavításához. Beindult a méhsuli is. A méhgyerekek közösen repültek ki Dongó Vili tanítóbácsi irányításával az illatos mezőre virágport gyűjteni. Ákó szokásához híven lekuporodott egy virág kelyhében és elmélyülten rajzolt. Csak a két legjobb barátja értékelte terveit, ők bíztatták, hogy legyen kitartó, és valósítsa meg álmait.

Tanult, és letudta a gimnáziumot, egyetemet és a mérnöki szakegyetemet. Álma beteljesült, mérnök lett. Barátai örültek sikerének, de a társai továbbra is csak csodabogárnak tartották.

Telt múlt az idő. Télre tél, nyárra nyár következett. Beköszöntött a várva várt tavasz. Egyik délután a méhek beporzó útjukról hazafelé tartottak, amikor egy fecske vette üldözőbe őket. A kis méheknek szerencsére sikerült bejutniuk a kaptárba, de a fecske már nem tudott olyan gyorsan irányt váltani és egyenesen nekirepült a méhlakásnak. Uram fia! Leesett, majd összetört! Az összes méz odalett, a méhek szorgos munkája kárba veszett. Fedél sem maradt a fejük felett. Sírtak-rítak a kis méhek:

• Jajj az otthonunk, most hol hajtsuk le fáradt fejünket?

• Ó, a sok méz, amit tavaszon gyűjtöttünk mind odalett! Mit eszünk majd a télen?

• Mi lesz most velünk? Kezdhetjük elölről az életünket?

• Mikor tudjuk ezt a méhlakást újraépíteni? Hamarosan jön a tél…

• Cseppet se búsuljatok! – szólt Ákos – Majd én tervezek nektek egy új, modern, megbízható és erős otthont. Amint elkészülök a tervekkel neki is látunk az építésnek. A két legjobb barátom is segíteni fog. Addig ti menjetek és gyűjtsetek még több virágport!

Ákos gyorsan megtervezte az új kaptárt és közösen neki is láttak az építésnek. Ákos javaslatait követve okosan felosztották a munkát. A szorgalmas méhek is örömmel segítettek. A mérnök méhecske az egyetemen szerzett tudását ötvözte az öreg méhektől tanult ismeretekkel. Hamarosan elkészült az új méhlakás, ami nagyon modern, praktikus és gyönyörű lett. A méhek biztonságosan élhettek-, és tárolhatták mézüket, nevelhették gyermekeiket.

Most már nem csúfolták méh Ákost, hanem inkább dicsérték, elismerték tudását. A b arátai is nagyon büszkén tekintettek rá. Ő lett a méhek főmérnöke, nélküle egy méhecske sem kezdett kaptárépítésbe. Kitartással, és szorgalommal kivívta társai megbecsülését. Legyen ez mindenkinek tanulság!

Aki nem hiszi, járjon utána!

A mesét írta és illusztrálta: Kapros Ákos 2. a osztályos tanuló

Hatvani 5-ös Számú Általános Iskola

Misi, a kíváncsi méhecske

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy kíváncsi méhecske, akit Misinek hívtak.

Misi a családjával élt egy cseresznyefára épített méhkasban, nem messze az erdőtől. Misinek sok barátja volt, együtt jártak iskolába, és órák után mindig játszottak, mielőtt hazamentek volna. Misit sokszor figyelmeztették szülei, hogy a közeli erdőtől messzebb ne repüljön, mert nem fog hazatalálni. Ám egy napon Misin úrrá lett a kíváncsiság.

Arra gondolt, nem lehet baj abból, ha bemerészkedik az erdőbe. Elég idősnek érezte magát és így szólt:

• Biztos visszatalálok egymagam is – mondta csendesen.

Beérve az erdőbe rengeteg érdekes dolgot látott, ami újdonság volt számára. Szebbnél-szebb, színes, illatos virágot csodált meg. Találkozott mókusokkal, akik egy makkal játszottak. Misi nagyon jól érezte magát.

Időközben beesteledett, de már olyan messze repült, hogy nem emlékezett merről is jött. Nagyon megijedt, rémisztő volt az esti erdő. Minden állat aludni tért, az erdő elcsendesedett, már csak Misi zümmögése hallatszott. Fáradt volt már nagyon és éhes is.

Szülei aggódtak érte, hiszen ilyen későn még sosem ért haza a fiuk. Keresésére indultak rögvest. Egész éjjel kutattak, elkeseredve keresték Misit. Már virradt mire anyukája egy éppen nyiladozó virágon pillantotta meg, ahogy édesdeden aludt a kimerült méhecske. Ekkor ébredt fel Misi, aki nagyon megörült szüleinek. Boldog volt, hogy rátaláltak. Megígérte nekik, hogy soha többé nem kóborol el, megfogadja, amit mondanak neki.

Együtt hazatértek a kimerítő kirándulás után. Boldogan éltek, míg meg nem haltak!

 

Írta: Kiss Martin 2. b osztályos tanuló

Hatvani 5. Számú Általános Iskola