Hírek
Munkácsy kiállítás
2020. október 8.-án mentünk el az iskolai csoporttal a Hatvany Lajos Múzeumban megrendezett Munkácsy- kiállításra. A csoportban tizenhárman voltunk és két tanár kísért bennünket. Azért mentünk el, hogy megnézzük a szép, kidolgozott műveket és hogy sok minden mást is megtudjunk a továbbiakban Munkácsy életéről. A helyszín elrendezése olyan volt, mint egy labirintus. A túra jó … Olvass tovább
Emlékeztünk az Aradi Vértanúkra
Ebben a tanévben az Ötös-Suli 7-8. évfolyamos tanulói készültek a városi ünnepségre, a Nemzeti Gyásznap alkalmából előadott megemlékező műsorral. A járványhelyzetre való tekintettel a HatvanTV adásában nézhetik meg az érdeklődők. Az Ötös-Sulisok az iskolai ünnepségen láthatták a rendkívül igényes, látványos előadást, melynek megálmodója és rendezője Nagyné Édes Csilla tanárnő, szereplői a 7-8. évfolyamos diákok.
Országos verseny-siker!
A Langwest Országos Tehetségkutató Tanulmányi Verseny 2020-ban is megrendezésre került. Az írásbeli fordulóból az első 10 helyezett juthat tovább a szóbeli, országos fordulóba. Geiger István, 8.b osztályos tanulónk mindkét fordulóban eredményesen szerepelt, országos szinten, kategóriájában 6. helyezést ért el. Ezzel együtt alapfokú nyelvvizsgát is szerzett!! Angoltanára Szaller-Vetési Viktória. Mindkettőjüknek szívből gratulálunk!
Hatalmas Siker a Fővárosi Nagycirkusz pályázatán!
Iskolánk 3 három tanulója, Nagypál Katalin tanárnő mentorálásával indult a Fővárosi Nagycirkusz irodalmi pályázatán. Pályázóink: György Gergő Márk, Illés Kornélia, Ferenczy- Szabó Boglárka. Eredmény: György Gergő Márk (5.a), aki csodálatosan ír egyéni fődíjat kapott. Illés Kornélia (5.a), pedig különdíjat. Bővebben itt: https://fnc.hu/a-cilinder-titka-cimu-alkotopalyazat-2019-2020/ „A cilinder titka” című alkotópályázat 2019-2020 (részlet) A cilinder titka című alkotópályázattal a … Olvass tovább
Gratulálunk Géza Bácsi!
Elismerésben részesült Monori Géza
Útmutató szülőknek
DIGITÁLIS OKTATÁS 2020 Útmutató a tantermen kívüli, digitális munkarendben való részvétel során megvalósuló adatkezeléshez Az elmúlt három hétben sikeresen átálltunk a tantermen kívüli, digitális munkarendre, ennek során a tanárok és a tanulótársak sokszor online kapcsolatba kerülnek egymással, hang- és videóközvetítés zajlik közöttük. Előfordulhat, hogy a tanár azt kéri, a tanuló készítsen magáról felvételt, ami alapján … Olvass tovább